Földrengés „lesz” Kőbányán, már most nyugtatják a lakosságot

Földrengést szimuláló védelmi igazgatási gyakorlatot tartanak csütörtökön Kőbányán, az Óhegy parkban, ezért forgalomkorlátozásra lehet számítani – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala szerdán.

A szimuláció szerint Kőbányát a hajnali órákban a Richter-skála szerinti 4,2 erősségű földrengés rázza meg, amely az utórezgésekkel együtt több lakóépületben, a környező úthálózatban és közüzemi szolgáltatásokban is kárt tesz.

A gyakorlat célja, hogy a műveletben résztvevő honvédségi, rendőrségi, mentő-, valamint katasztrófavédelmi szervezetek együttműködését, a koordináció hatékonyságát fejlessze.

Az Óhegy park környékén a gyakorlat időtartama alatt előfordulhat a nyugalom megzavarására alkalmas látvány és hanghatás, ám veszély nem áll majd fenn – írták. Az időszakos forgalomkorlátozások mellett parkolási tilalmat is elrendelhetnek.

Súlyos baleset az M1-esen, áll a forgalom, mentőhelikopter is leszállt

Most közölték: újabb helyen tört el a vízcső Vonyarcvashegyen

Lesodródott egy busz a 8-as főútról

Mi történik? Már a kormánysajtó szerint is nagy a szegénység, Magyar Péter pedig ügyes befektető

MÁVbusz sodródott árokba Veszprémnél

Vízbe fulladt egy kislány a Palatinus strandon