Letartóztattak egy szír férfit, miután állítólag pingpongütővel ment neki a rendőröknek

Elrendelte a Debreceni Járásbíróság egy idegenrendészeti őrizetben lévő szír férfi letartóztatását, mert rátámadt két rendőrre múlt kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság őrzött szálláshelyén.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden azt írta, a férfi

pingpongütővel többször a szolgálatot ellátó rendőr főtörzsőrmester felé csapott,

amikor ő arra kérte, hogy az engedélyezett szabadidős tevékenységet fejezze be. A kollégája segítségére siető rendőr zászlóst ököllel próbálta kétszer megütni. A rendőrök a támadás elől mindkét alkalommal kitértek.

A férfit a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség szerdán hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki, elrendelte őrizetbe vételét, és indítványozta letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság pénteken nem jogerősen el is rendelt az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésekor hozott határozatáig, de legfeljebb december 15-ig.

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek