Sz. Iván elfogása a rendőrség felvételén.

Ismét elfogták Marian Cozma egyik gyilkosát, ezúttal prostitúcióra kényszerített egy nőt

Újra rács mögé került Sz. Iván, akit Marian Cozma meggyilkolásáért korábban 13 év fegyházra ítéltek, de büntetéséből tavaly nyáron, feltételesen szabadult.

A férfit november 13-án fogták el a rendőrök annak kapcsán, hogy a gyanú szerint a 37 éves enyingi férfi és három társa prostitúcióra kényszerített egy dunaújvárosi nőt.

A rendőrség szerint Sz. I. rendszeresen beszámoltatta a nőt a jövedelméről, amit készpénzben vagy banki utalással kellett neki elküldenie. Ebben az általa beszervezett három bűntársa segítette, akik saját bankszámlájukról vették fel az oda utalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, majd átadtak a férfinak.

Az enyingi férfit előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság november 15-én rendelte el letartóztatását.

Lapinformációk szerint az enyingi férfi nem más, mint Sztojka Iván, aki 2009-ben részt vett a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolásában. A férfit 13 év fegyházra ítélték, büntetéséből tavaly nyáron, feltételesen szabadult.

Amennyiben ismét bűnösnek találják a férfit, a feltételesen elengedett 4 év 5 hónapot is le kell ülnie.

Kiemelt kép: Sz. Iván elfogása a rendőrség felvételén. (police.hu)