11 hónapja tartanak egy 10 éves kisfiút a röszkei tranzitzónában

11 hónapja él az iráni Abouzar Soltani és tízéves fia, Armin a röszkei tranzitzónában, miután a magyar hatóságok nem fogadták el a menedékkérelmüket, kiutasították őket, a szerb hatóságok pedig nem veszik vissza őket.

Soltani korábban dekoratőrként és PR-osként dolgozott Iránban, gyerekével Bulgárián és Szerbián keresztül érkeztek a tranzitzónába, azonban mivel a biztonságosnak ítélt Szerbián át jöttek, nem bólintottak rá a kérelmükre.

Miután a szerbek sem veszik vissza őket, Irán lett az új kiutasítási célpont, ahol azonban a férfi állítása szerint zaklatták nézetei miatt, ezért is kellett eljönniük.

Soltani három pert indított a magyar hatóságok ellen, jogi képviseletét a Magyar Helsinki Bizottság látja el. Mindennapjairól Így növünk fel címmel egy nyomasztó kisfilmet is forgatott, melyből kiderül, a bezártság megviseli gyermekét, az élet egyhangúsága, a tétlenség, a rendes oktatás hiánya miatt gyakorlatilag depresszióba zuhant.

A kisfilmet csütörtök este vetítették a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon, ahová meghívták a férfit is, de oda sem engedték ki.