Plakáton majmozzák Józsefváros afrikai származású ellenzéki képviselőjét

jozsefvaros_plakat
Fotó: Facebook/ Camara-Bereczki Ferenc Miklós

„Nem tudnak méltósággal veszíteni…”

– ezzel a kommentárral osztotta meg Camara-Bereczki Ferenc Miklós, az MSZP frissen megválasztott józsefvárosi képviselője azt a plakátot, amelyen valakik majmozva gúnyolják az afrikai származású politikust. A poszterre ráadásul a Magyar Kétfarkú Kutya Párt logóját is ráhamisították, mintha a „humor” a viccpárttól származna.

Nem tudnak méltósággal veszíteni…

Posted by Camara-Bereczki Ferenc Miklós on Monday, November 11, 2019

Az MKKP azonban rögtön jelezte, nem ők állnak a rasszista gyalázkodás mögött, erről egyébként a bissau-guineai felmenőkkel rendelkező politikusnak sem voltak kétségei.

Camara-Bereczki a Facebook-oldalán azt írta, eddig két plakátot szedett le a Harminckettesek terénél, hármat a Blahánál.

Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Kiderült: valóban titkos migránstábor kialakítását tervezte az Orbán-kormány 2024-ben Vitnyéden
Magyar Péter reggel sajtótájékoztatót tart az Orbán-kormány „egyik legnagyobb hazugságáról”