Vörös kódot adott ki a rendőrség, 127-en haltak meg az ország közútjain két hónap alatt

Vörös kódot adott ki a rendőrség csütörtökön az elmúlt időszak baleseti adatai miatt. Szeptembertől rohamos hanyatlásnak indult a közlekedési morál, 2 hónap alatt 127-en haltak meg az ország közútjain – közölte a hatóság.

A vörös kód egyfajta figyelemfelhívás – magyarázta az Országos Rendőr-főkapitányság –, hogy

„a közlekedők legalább egy pillanatra megálljanak és elgondolkozzanak: mindenkit várnak haza és a balesetekben érintett lehet bárkinek a hozzátartozója”.

A rendőrség, ahogy eddig is, ezután is határozottan fellép a jogsértésekkel szemben, és minden olyan eszközt alkalmazni fog, ami gátat szabhat a kedvezőtlen folyamatoknak. Példaként említették, hogy tavaly óta nem jelentik be előre az ellenőrzések helyét és idejét. Ennek hatására a baleseti adatok kedvező irányba változtak. A tendencia azonban eddig tartott, idén szeptembertől rohamos hanyatlásnak indult a közlekedési morál – tették hozzá, megjegyezve: 2019 szeptemberében 56-an, októberben 71-en vesztették életüket közúti közlekedési balesetben.

„Minden balesetmegelőzési kampány, erőfeszítés kevés, ha a közlekedők ennek a negatív folyamatnak a megfékezésében nem partnerek” – méltatlankodtak.

Megtiltotta a rendőrség a Pride megtartását a budapesti belvárosban

Tragikus baleset az M1-es autópályán: négyen a helyszínen szörnyethaltak

Rászáll a közlekedőkre a rendőrség, fokozott ellenőrzések jönnek

Bosszút álltak a rendőrön, aki nem akarta, hogy az államtitkár vele reklámozza a KDNP-t

Mi folyik itt? Rendőri intézkedés közben meghalt egy férfi Sopronban

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar