Új párttal szólítaná meg a kiábrándult fideszeseket Orbán egykori minisztere

Pálinkás József
Fotó: Árvai Károly/Miniszterelnökség

Máris repedezik a 2019-es önkormányzati választásra létrejött, összefogásnak becézett alkalmi összeállás, ezért szükség van egy szabadelvű-konzervatív polgári pártra – magyarázta a Válasz Online-nak adott interjújában Pálinkás József, volt MTA-elnök.

Pálinkás, aki 2001-2002 között az Orbán-kormány oktatási minisztere volt, azt vallja, az önkormányzati választás új helyzetet hozott, és szerinte

az ország szellemi, erkölcsi és külpolitikai konszolidációjához szükség van egy polgári, szabadelvű-konzervatív politikai formációra.

Pálinkás szerint az ellenzéki összefogás egy adott pillanatban, egyetlen célra összerendeződött formáció, de már látszik a töredezettsége. Például Pesterzsébeten, ahol a képviselők egyik első dolga volt, hogy megszavazták maguknak a fizetésemelést.

Pálinkás József arról is beszélt, szerinte Tarlós leváltásában volt szerepe a Borkai-botránynak, de még inkább annak, hogy

az embereknek elegük lett a Fidesz arroganciájából.

Ami a jövőbeni szavazóbázist illeti, úgy látja, mindkét oldal szavazói között sokan vannak a „befogott orrúak”, akiknek az elkötelezettsége nem erős.

„Két jelentős választói csoportot is látok most. Az egyik befogta az orrát és leszavazott az úgynevezett összefogásra, mert elege volt a Fideszből. A másik befogta az orrát és leszavazott a Fideszre – mert amazokra azért mégsem”

– fejtegette Pálinkás, aki számítana azokra is, akik eddig el sem mentek szavazni, mert nem volt kire.

Az MTA egykori elnöke csalódott az egész magyar értelmiségben
Itt a bejelentés, ettől falnak megy a megmaradt Fidesz
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Milliárdokat szórt szét a Szerencsejáték Zrt. a választások előtt, a pénz nagy része Erdélybe ment
Elkaptak egy szarházi fideszest: menekült a mikrofon elől
Magyar Péter válasza Mészáros Lőrincnek: Készüljön a meghallgatásokra!