Ikerbabakocsival ütközött egy Mercedes a zebrán Nyíregyházán, megállás nélkül továbbhajtott

nyiregyhazi_merciA babakocsit elgázoló autó.
A babakocsival ütköző Mercedes a kamerafelvételen. Forrás: police.hu

Egy szürke, vélhetően Mercedes ML-t és sofőrjét keresik a rendőrök, miután az ismeretlen rendszámú autó még október 24-én 16 óra 10 perckor elgázolt egy ikerbabakocsit Nyíregyházán.

A babakocsit egy 33 éves nyíregyházi nő tolta maga előtt, és éppen a Kállói út és a Tüzér utca kereszteződésénél lévő zebrán haladt át, amikor megérkezett a Mercedes, amit szintén egy nő vezetett.

nem adta meg az elsőbbséget, az autó az elejével nekiütközött az ikerbabakocsi bal oldalának.

A rendőrség azt írta, az ütközés során szerencsére nem sérült meg senki, a Mercedes vezetője azonban ezt nem tudhatta, mivel anélkül továbbhajtott, hogy megnézte volna, szükség van-e segítségre.

A hatóság azt kéri, hogy aki látta a balesetet, vagy felismeri az autót, vegye fel velük a kapcsolatot.

Rátámadt a Fidesz a Nyíregyházi Állatpark igazgatójára

Magyar Péter: A rettegő miniszterelnök kordonok mögött uszít és hazudik

Halálra verte élettársát egy nyíregyházi férfi: húsklopfolóval ütötte, az utcán is nekiesett, hónapokon át terrorizálta

Halálra gázolt a vonat egy embert Nyíregyházán

Hatalmas tűz, tegnap éjjel óta nem bírják eloltani a Lajosmizse és Örkény között kigyulladt mezőgazdasági csarnokot

Két holttestet találtak egy égő, összeomlott kecskeméti tanyaépületben