Vádat emeltek a férfi ellen, aki fahasábbal verte agyon élettársát, majd elment gyógyfürdőbe

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emeltek az ellen a 85 éves férfi ellen, aki még 2018 januárjában agyonverte élettársát.

Az ügyészség közlése szerint a vádlott 29 éve élt élettársi kapcsolatban az asszonnyal Mezőnyárádon. Kapcsolatuk már négy évvel az brutális gyilkosság előtt megromlott, naponta veszekedtek, bántalmazták egymást. A nő általában a vádlott gyermekeit és unokáit szidalmazta trágár kifejezésekkel, emiatt a férfit már nem is látogatta a családja.

Tavaly januárban egy reggel a férfi a postára és gyógyfürdőbe készült, amikor ismét összevesztek, majd amikor a sértett a fáskamrába ment tüzelőért, a vádlott követte őt.

A nő azt kiabálta neki, hogy „üssön meg a guta az unokáddal együtt!”, a férfi erre felkapott egy fahasábot, és többször fejen ütötte vele élettársát.

A nő elesett, a fejét beütötte egy vasfelnibe, és a négy-nyolc óra múlva koponyacsonttörés miatt bekövetkező haláláig „az átlagost meghaladó testi, lelki gyötrelmet szenvedett el” – írta a főügyészség.

A vádlott látta, hogy a nő nem mutat életjelet, ettől megrémült, a fahasábot bedobta a fáskamrába, a vért pedig seprűvel próbálta eltakarítani.

Ezután elment Mezőkövesdre a gyógyfürdőbe, utána pedig meglátogatta a gyerekeit.

Este megnézte a holttestet, majd átment egy ismerőséhez, és közölte vele, hogy az élettársa meghalt. A szomszéd értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség most a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

Gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak egy nyírlugosi orvvadászt

Szökött fideszes? Mianmarban fogtak el egy pedofília miatt keresett férfit

Fideszes lehet? Éveken át szexuálisan bántalmazta kislányait egy szabolcsi férfi

Rendőrség: eltűnt egy anya és kisfia Csepelről

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit