Megtámadta Borkai győzelmét az ellenzék

Elsősorban a polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy a szexbotrányba keveredett fideszes Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt.

Mint mondta,

tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását,

emellett néhány olyan választókörzetben is, amelyben szoros eredmény született.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak, de azt látják, hogy

több helyen is kimagasló volt az érvénytelen szavazatok száma.

Hozzátette, hogy 2014-ben a polgármesteri szavazatoknál a mostanihoz képest jelentősen kevesebb, 437 volt érvénytelen.

Közben kiderült, a horvát rendőrség vizsgálódni kezdett Borkai Zsolt luxusprostis, jachtos bulizása ügyében.

Megszólalt a győri gázoló: vérlázító, hogy mivel mosdatják

Döbbenetes részletek: NER-es ficsúr gázolhatta halálra az idős asszonyt Győrben

1,7 milliárd forint ellopásával vádolják a győri Fideszt, már a rendőrség is nyomoz

Gázolt a vonat: káosz, kimaradó járatok a győri fővonalon

Szorul a hurok: Brüsszel kemény üzenetet küldött a kormánynak

Fotót hamisított a fideszes, majd miután lebukott, törölte (róla az AI-vízjelet)