Baleset

Meghalt egy ember a Balatoni úton történt balesetben

Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Belföld

Orbán a Facebookon hajrá magyarokozik, miközben Budapesten a lemondásáért tüntetnek

Megrázó részletek derültek ki Csuja Imre fiának haláláról

Harta ViktorHarta Viktor
Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén.
Csuja Imre Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén. Fotó: MTI/Zih Zsolt

A Naplás-tó melletti erdőben talált rá egy kutyáját sétáltató nő csütörtök délelőtt Csuja Imre kisebbik gyermekének holttestére. A BorsOnline értesülései szerint a nő a közelben dolgozó munkásoktól kért segítséget, ők hívták a rendőröket.

A bulvárlap úgy tudja, apja autójával ment a 29 éves fiú az erdőbe, egy kötelet is vitt magával.

A rendőrség szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja, a fiatalnál voltak az iratai és mobilja is, azok alapján azonosították.

Csuja Imre első gyermekét hasonló körülmények között veszítette el. A család korábban azt nyilatkozta, teljes hírzárlatot tartanak, a média megértését kérik.

Ha te is úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot és olvasd el ezt az oldalt! Ha másért aggódsz, itt találsz segítséget.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Meghalt Csuja Imre gyermeke

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

„Akkor is hazudsz, ha kérdezel” – reagálta Bayer Zsoltnak Magyar Péter

Orbán Viktor bejelentette, hogy dolgozik a kormány

Orbán a Facebookon hajrá magyarokozik, miközben Budapesten a lemondásáért tüntetnek

Közleményt adott ki az ügyészség Magyar Péter hangfelvételével kapcsolatban