Polt Péter hamis tanúzás miatt eljárást kezdeményezett a pécsi fideszes polgármesterjelölt ügyében

Vári Attila
Vári Attila. Fotó: Facebook/Vári Attila

Harangozó Tamás szocialista frakcióvezető-helyettes írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez, miután kiderült, a Fidesz pécsi polgármesterjelöltje, Vári Attila valótlanságot állított egy büntetőügy során.

A Népszava írta meg a napokban, hogy az említett ügy azért indult, mert

két biztonsági durván megvert egy egyetemistát egy, a vízilabdásból lett fideszes politikus által vezetett sportcég kezelésében álló sportcsarnokban.

A sportcsarnokban az eset idején rendezvény volt, a biztonságiak állítása szerint az egyetemista részegen randalírozott és agresszív volt, a diák azonban cáfolta az állításokat, és feljelentést tett.

Vári Attila is a tanúk között volt, ám az első és másodfokú tárgyaláson is megállapította a bíróság, hogy a tanúvallomások – így Várié is – nem szavahihetőek.

Harangozó ennek tökrében arról faggatta a legfőbb ügyészt, hogy miért nem indult még eljárás hamis tanúzás miatt Vári ellen. Polt Péter válaszát a Pécsi STOP vette észre, ebben az áll:

„Képviselő úr írásbeli választ igénylő kérdése büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt tett feljelentésként értékelendő”,

majd elküldte a feljelentést Vári ügyében a baranyai rendőr-főkapitányságnak.

Pécsett is szövetségbe rendeződve készül az ellenzék a vasárnapi választásra, a Mindenki Pécsért Egyesület Péterffy Attila független polgármesterjelöltet delegálta a kormánypárt színeiben induló fideszes Vári ellen.

Sírva rohant el a nő, addig fogdosta egy autósiskolai oktatója

Halálos tűz volt Pécsen, a segíteni próbáló szomszéd is megsérült

15 és 16 éves taknyosok támadtak egy idős férfira tegnap este Pécsen

Egy tévéért és egy falióráért kellett meghalnia a 94 éves férfinak Pécsen

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi