Kiderült, miért támadtak tanárukra a diákok egy budapesti középiskolában

Eotvos_Lorand_Gepeszeti_Szakgimnazium
A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakközépiskolája. Fotó: Wikipedia/Hollófernyiges

A Blikk értesülései szerint mindhárom diákot kivágták abból a budapesti iskolából, amelynek falai közt hétfőn többen tanárukra támadtak, a történet azonban csavarosabb egy egyszerű tanárverésnél.

A Blikk azt írja, a dolog előzménye az volt, hogy a diákok a napokban állítólag láttak egy videót, melyen úgy vélték, tanáruk volt látható, amint előző munkahelyén megpofozott egy diákot.

Az egyik srác ekkor találta ki, hogy rúgassák ki a pedagógust.

Úgy tudni, ezt követően óra közben valaki megdobta egy papírgalacsinnal a tanárt, mire ő a tettes helyett másvalakinek adott intőt. Ezután szabadultak el az indulatok: az egyik diák a telefonján megmutatta a videót a tanárnak, de ő tagadta, hogy ő lenne a felvételen, s közben az igazságtalanul intőt kapott fiatal is szidni kezdte a pedagógust, majd az egyikük durván meg is lökte.

A diákokat a rendőrség csoportos garázdaság gyanújával hallgatta ki, őrizetbe is vették őket, az iskola pedig kedden mindegyiküket kirúgta.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Rengeteg család kap iskolakezdési támogatást – itt vannak a jogosultak
Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket