Felfüggesztett börtönt kapott a rendőr, aki vesén rúgott egy kislányt a Ligetvédők táborában

Ligetvédők
Fotó: Facebook/Ligetvédők

Februárban első fokon még csak 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, az ügyész fellebbezése után azonban súlyosbították annak a rendőrnek a büntetését, aki 2016 júliusában balhézott a Ligetvédők táborában – tudta meg a 444.hu.

A rendőr szolgálati időn kívül járt a helyszínen,

belerúgott a Városliget átépítése ellen tiltakozók sátrába, és vesetájékon eltalált egy odabent alvó kiskorú lányt.

A gyereknek nem lett baja.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőrrel szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Az első fokú ítéletet most másodfokon 6 hónap letöltendőre súlyosították, a szabadságvesztés végrehajtását 1 év 4 hónap próbaidőre felfüggesztették.

Pénzbüntetést kapott a sátorban alvó kislányt lerúgó rendőr
Aggódik a sorosista szervezet, hogy túl hatékonyan fog működni a vagyonvisszaszerzési hivatal
Újabb orbáni mocsokszervezet megszüntetéséről döntött a parlament
Magyar Péter rendkívüli bejelentést tett
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Magyar Péter: a hőség miatt otthoni munkavégzést rendelt el a kormány a közszférában