Rendőr mellett hajtott át a zebrán, kis híján gázolt egy autós Kecskeméten

Térfigyelő kamera rögzítette, ahogy egy sietős autós majdnem elgázolt a zebrán egy gyermeket és apját Kecskeméten.

A rendőrség közlése szerint az egyenruhások az iskolakezdés miatt végeznek fokozott ellenőrzést a zebráknál. Szerda reggel azonban miközben egy rendőr éppen egy kereszteződésében segítette a gyalogosok átkelését,

nagy sebességgel érkezett egy autós, mely csak vészfékezéssel, a zebrán tudott megállni, miközben már haladt át egy gyermek az apjával.

A sofőrt később a térfigyelő kamera segítségével azonosították, az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése miatt eljárást indítottak ellene.

Robbanóeszközt találhattak Kecskeméten

Hatalmas tűz van Kecskemétnél, le kellett zárni az M5-ös autópályát

Brutális családi tragédia történt Kecskeméten

Újszülött kislányt hagytak egy inkubátorban

Leállt a Keleti pályaudvar

Vasútikatasztrófa-sújtotta területté nyilvánította a MÁV a főváros és a Balaton térségét