Közmunkások vitték ki a Fidesz szórólapjait Komlón

Közmunkások vitték ki a házakhoz a Fidesz szórólapjait Komlón szerda délelőtt – számolt be róla az RTL Klub.

A csatorna riportja szerint a szóróanyagot terítő közmunkásokról egy helyi értesítette az ellenzéki összefogás polgármesterét, Ferenczy Tamást, aki találkozott is a munkásokkal. Ők elmondták, szeptember 30-án lejár a szerződésük, és nagyon szeretnék, ha meghosszabbítanák. Ferenczy a Facebook oldalán azt írta,

„tisztességtelen és erkölcstelen módszer ez, minden emberi normát nélkülöz az, hogy a mindennapi megélhetésüket féltő közmunkásokat használják ki kampánycélokra”.

A város fideszes polgármestere, az ősszel újraválasztására készülő Polics József viszont azt mondta, a munkások „szabadidejükben segítették a kampányt”, amiért ő nagyon hálás.

„Bármely munkás szabadidejében azt csinál, amit akar, ha segíteni akar nekünk, örömmel fogadjuk”

– mesélte a fideszes.

Kabaré: nem tudta elmondani az eskü szövegét a két új fideszes képviselő
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni
Vizsgálják, mit kezdjen a parlament azzal, hogy Magyar Péter személyeskedik, majd a házelnök elnémítja a válaszolókat
Mi történik? Nyomozók jelentek meg a Fidesz szervereit biztosító központban
A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök