Életveszélyben a magyar orvosok által szétválasztott bangladesi ikerpár egyik tagja

Súlyos agyi bevérzése volt augusztusban a magyar orvosok által szétválasztott sziámi ikerpár egyik tagjának – derült ki a Bangladesbe visszalátogató orvoscsapat legfrissebb beszámolójából. Az Euronews azt írja, Rukaya már túlélt egy súlyos fertőzést, véralvadási zavar lépett fel nála.

A gyermek ugyan képes kinyitni a szemét és a végtagjait is tudja mozgatni, az orvosok szerint azonban bizonytalan, hogy szellemileg ép lesz-e, illetve egyáltalán túléli-e a rá váró műtétek sorozatát. Rukaya testvére, Rabeya jól van, a beavatkozás után öt nappal magához tért, beszél, játszik, és az intenzív osztályt is elhagyhatta.

A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsapatát még 2017-ben kérték fel az akkor másfél éves kislányok szétválasztására. Először az agyi fő szállítóerüket választotta szét Dr. Hudák István és csapata, utána Budapesten egy szövettágító műtéten estek át a gyermekek. Szétválasztásuk idén augusztusban történt meg Dr. Csókay András vezetésével, a műtét több mint egy napon át tartott, 35 orvos vett benne részt.

A szétválasztás negyedik szakasza a koponyarekonstrukció, de hogy erre készen áll-e Rukaya, egyelőre nem tudni. Testvérén szeptember 11-én már elvégezték ezt a beavatkozást.

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Mit titkolnak? Eltűntek a száj- és körömfájás vizsgálati eredményei a Nébih oldaláról

Akkora a baj az egészségügyben, hogy már szakdolgozókra testálnak orvosi feladatokat

Takács Péter: mentőállomások és kórházak felújítását gátolja a Tisza Párt és Brüsszel

Fordulat: Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson