„Kiemelkedően fontos közérdekből” vettek 730 millióért focis sportszercsomagot az ovisoknak

Orbán Viktor
Orbán Viktor a TSC Labdarúgó Akadémia avatásán. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

730 millió forintért vett 2134 darab sportszercsomagot az állami Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK) az ovis labdaprogramhoz közbeszerzés keretében – írja a hvg.hu, megjegyezve, az erről szóló hirdetmény ugyan még nem jelent meg a közbeszerzési értesítőben, de az ajánlatok elbírálását már lezárták, a Közbeszerzési Döntőbizottság pedig engedélyezte a szerződéskötést.

A Közbeszerzési Döntőbizottság annak ellenére engedélyezte a szerződéskötést, hogy a közbeszerzési eljárásban érvénytelennek nyilvánított ajánlatot tevő Dalnoki Sport Kft. megtámadta a BMSK döntését, a jogorvoslati eljárás pedig augusztus 29-én indult.

A BMSK arra hivatkozott, hogy a sportszercsomagok azonnali beszerzése

„halasztást nem tűrő, kiemelkedően fontos közérdek”,

kitérve arra is, hogy a kormány határozatot hozott az ovis labdaprogram megvalósításáról még 2018 végén, és a projektre kerek egymilliárd forintot irányoztak elő. A program célja egyébként, hogy

„az ország teljes területén, valamennyi óvodában […] hozzáférhetővé váljanak a gyermekek számára a sportszerek, illetve azok használatával elérendő örömteli testmozgásos foglalkozások”.

A sportszercsomagban többek között 20 focilabda, 16 mez, négy önfelálló kapu, négy összehajtható kapu, 2 darab, 2 az 1-ben kapu és lábtenisz szett labdával és pumpával, 2 darab 2 az 1 -ben profi edzőszett, vízzel, vagy homokkal tölthető bázissal, valamint 2 darab 4 az 1-ben edzőállomás található.

Magyar Péter: dől a dominó
Vitézy Dávid: „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása”
Megszólalt Orbán Viktor: a „nagy sikerű” DPK után újabb akciócsapatot ígér
Visszakerül a múzeumba a Kövér László által összefingott antik házelnöki szék
Előállt a milliárdos üzletasszony, aki leleplezte a NER-feleségek luxuséletét
Megszólalt a kormány az Ukrajnából érkező áruk ügyében