Közel 17 ezer diplomata útlevelet adott ki kilenc év alatt a magyar külügy

Közérdekű adatigényléssel derítette ki a Népszava, hogy 2010 óta 16 952 diplomata útlevelet állított ki a Külügyminisztérium, azt viszont jogszabályi tiltásra hivatkozva nem árulták el, kik és mi alapján jutottak hozzá a dokumentumhoz.

A lapnak külügyi források azt mondták, ez a szám kissé magas. A külügyi állományt 700 fősre becsülik, ehhez még jön mintegy ezer fő külképviseleten dolgozó. Újabb ezer főt tehetnek ki a képviselők, pártok vezető politikusai, valamint az országos hatáskörű szervezetek vezetői, ezen felül még az okmány tulajdonosával utazó hozzátartozók is kaphattak ilyen útlevelet. A Népszava szerint

ezzel együtt is több száz, de akár több ezer olyan ember lehet, akinél kérdéses, miért juthatott magyar diplomata útlevélhez.

A közadatigénylésből az is kiderült: jelenleg 7659 diplomata útlevél van használatban. A külügy szerint évente 1200-1600 ember kap új diplomata-útlevelet, ez a szám csak a választási években ugrott 2500 fölé, vélhetően az adminisztráció átszervezése miatt.

A Népszava megjegyzi, a jogszabály ugyan pontosan meghatározza, hogy milyen állami tisztségek után jár diplomatavízum, van olyan gumiparagrafus, aminek köszönhetően lényegében annak adhat a kormány ilyen útlevelet, akinek akar. Megjegyzik, vélhetően ez alapján juthatott ilyen útlevélhez a nem hivatalos miniszterelnöki főtanácsadó, Habony Árpád is.

A KDNP úgy tudja, Baka András bosszút akar állni a Fideszen
Megvan, ki lesz az új köztársasági elnök
Esküt tesz és beszédet is mond kedden az új köztársasági elnök, akiről még mindig nem tudni, hogy kicsoda
Kedden megszavazza az Országgyűlés az új államfőt, akiről nem tudni, hogy kicsoda
Letiltotta a Google Czunyiné email fiókját, ahová a tiszás önkény miatt lehet panaszkodni
Így hamisították a híreket Orbán alatt – 482 oldalas dokumentumot adtak át MTI-sek az új vezetésnek