Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

45 éves korában elhunyt Kara Tünde Jászai Mari-díjas színésznő

Hosszan tartó, súlyos betegség után, pénteken elhunyt Kara Tünde, a Békéscsabai Jókai Színház egykori színművésze – írja a Behir.hu.

Kara Tünde a színház egyik vezető művésze volt, munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: 2005‑ben és 2007‑ben A Megye színművésze‑díjat, 2009‑ben és 2015‑ben Gálfy Gyűrű‑díjat, 2009-ben Vándorfesztivál‑díjat és a Legígéretesebb tehetség‑díjat, 2015‑ben Az Évad Színésznője‑díjat, míg 2013‑ban Jászai Mari‑díjat kapott.

Úgy tudni, egészségi problémái 2015-ben kezdődtek, amikor egy próba közben hirtelen leállt a szíve. Sikeresen újraélesztették, majd ezt követően kómába esett. Habár végül felébredt, nem sikerült teljesen felépülnie. Kara Tünde hosszan tartó betegsége után szeptember 6-án, kórházban hunyt el.