Holttestet találtak egy vonat vécéjében a Nyugati pályaudvaron

Holttestet találtak a Nyugati pályaudvar tárolóvágányára kitolt egyik vonat vécéjében még augusztus 21-én – írja az Index egy olvasó beszámolójára hivatkozva.

Úgy tudni, valószínűleg természetes halállal hunyt el az illető, ugyanis belülről volt bezárva az ajtó. Állítólag miután magára zárta a mosdóajtót, rosszul lett, hogy mitől, azt nem tudni. Az információkat megerősítette a MÁV, tájékoztatásuk szerint értesítették a rendőrséget és a tisztiorvosi szolgálatot, a helyszínelés után pedig elszállították a holttestet. A haláleset okáról egyelőre nincsenek információk.

A rendőrség szerint idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel, az esetet közigazgatási eljárásban vizsgálják.

Titkolja a MÁV a késéseket, a hazug, geci Lázár János facebookozása sem menti meg az utasokat a valóságtól

Kiderült, mi okozta négy ember halálát Sátoraljaújhelynél

Vonat elé hajtott egy autó Sátoraljaújhelynél, négy halott

Kisiklott egy mozdony a Déli pályaudvaron

Most közölték: tankok indulnak Miskolc felé

Magyar Péter rendkívüli munkaszüneti napot kér szombatra a havazás miatt