Felmondtak a dolgozók, leállt a konyha a Vakok Állami Intézetében

Vakok Állami Intézete
Vakok Állami Intézete. Fotó: kormany.hu/Árvai Károly

A szakács és a konyhai kisegítők is felmondtak a Vakok Állami Intézetében – értesült a Népszava –, így a néhány éve, milliárdos nagyságrendű épületfelújítás során megújult konyha leállt.

A lap szerint az intézet lakóinak külső cég fogja biztosítani az étkezést. Megjegyzik, a konyha leállása különösen komoly érvágás az állami intézet alkalmazottainak, mivel a kedvezményes munkahelyi étkezés volt az, ami kissé kompenzálta az alacsony fizetéseket.

A Népszava kereste az intézet vezetőit és fenntartóit a kialakult helyzetről, választ azonban nem kaptak. Közben a meghirdetett állások között már látni, hogy szakácsot és konyhai kisegítőt is keresnek, augusztus 26-a a határidő, így még elvileg él a remény, hogy az intézet megpróbálja megtartani a konyháját.

A cikk szerint ápolóból és fejlesztő pedagógusból is kevesebb van a szükségesnél az intézetben, hiányzik adminisztratív dolgozó, raktáros és segédmunkás is. Az intézet 221 álláshelyéből 152 közalkalmazotti, a többiek a munka törvénykönyve hatálya alá tartoznak, még a szakdolgozóknál is kisebb fizetésért.

Megöltek egy férfit a VII. kerületben

Baj van Budapesten, újabb milliárdokat bukhat a főváros

Mi történt? Két nő holttestét találták meg Budapesten

Karácsony Gergely üzent a budapestieknek: ez történt a nyáron

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”