Baleset

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Bűnügy

3-as terrorfokozat van érvényben Magyarország területén

A Fehérvár FC-nél úgy látják, hogy a működésük már elérte a Bundesliga szintjét

Az Európa-liga selejtező második fordulójában játszott Fehérvár FC - Vaduz mérkőzés a felcsúti Pancho Arénában 2019. július 25-én.
Az Európa-liga selejtező második fordulójában játszott Fehérvár FC - Vaduz mérkőzés a felcsúti Pancho Arénában 2019. július 25-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Nyugodt szívvel kijelenthetem, van egy klub Magyarországon, amely a működése alapján a Bundesligában is megállná a helyét”

nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kovács Zoltán, a Fehérvár FC sportigazgatója, ami igen furán jön ki azután, hogy a csapatot nemrég egy liechtensteini csapat búcsúztatta az Európa-ligából.

A kudarcok kapcsán Kovács megjegyezte, egyik nagyobb csalódás volt, mint a másik, a csapat nem azt játszotta, amire képes. Szavai szerint azonban harcos típus a gárda, és vannak eredmények:

„tiszta viszonyokat teremtettünk, a mögénk felsorakozó szponzorok a pénzükért cserébe eredményeket kapnak”.

Kovács pozitívumként emelte ki azt is, hogy a Fehérvár FC külföldi megítélése kedvezően alakult, elérendő célként pedig a Magyar Kupa megszerzését és a bajnoki címet jelölte meg.