Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Összevertek egy lányt a bényei falunapon, mert szivárványos táska volt nála

Barátja nagyapja is kapott, a kórház feljelentést tett.

A megvert lány sérülései.
A megvert lány sérülései. Fotók: Facebook/Kurucz Boglárka

Megvert egy 19 éves budapesti lányt egy középkorú férfi vasárnap hajnalban Bényén, a falunapon – a lány szerint azért, mert szivárványos táska volt nála.

Boglárka a Facebookon írta le a történeteket. Szavai szerint éppen egy barátjával táncolt a sátorban, amikor megjelent mögötte egy nagydarab, kopasz férfi, „afféle hazafias kopasz, rasszista és antiszemita, de még hozzá homofób is” – írta a lány, akinek a férfi az arcába tolta a táskát és kérdezgette, mi is az, majd megpróbálta elvenni a lánytól. Közben üvölteni kezdett vele, mert azt hitte, hogy aki szivárványos táskát hord, az automatikusan homoszexuális is.

„Megijedtem és gondolkodás nélkül leöntöttem őt, de ettől csak még jobban elborult az agya. A következő pillanatban lendítette az öklét és arcomba vágott vele”

– áll a megvert lány posztjában, akinek végül a barátja nagyszülei siettek a segítségére, de a 65 éves papát is leütötték.

Boglárkát mentő vitte kórházba, az egészségügyi intézmény feljelentést tett, mivel a nagypapa sérülései nyolc napon túl gyógyulónak minősülnek.

Egy divatcikk, egy unásig ismételt válasz hogy nem kérek nejlonszatyrot köszönöm, itt a textiltáskám. Egyedi, védem vele…

Posted by Kurucz Boglárka on Thursday, August 8, 2019

„Amióta megtörtént, nem tudok aludni, ha elalszom akkor is az esettel álmodok, minden gondolatom ekörül forog, félek az utcára menni”

mondta a lány a Népszavának, hozzátéve, hogy támadója lazán visszament bulizni a verés után, mintha nem történt volna semmi.

A csomagküldésre is kiterjesztené a fóliázós törvényt a kormány

Kiállt a melegek gyerekvállalása mellett egy megafonos, majd eltűnt a cikke

Kibaszták L. Simon Lászlót, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóját, miután „szabotálta a gyermekvédelmi törvényt”

Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr és utasai elmenekültek

Szörnyű tragédia történt Demecserben

Súlyos bejelentést tett az ukrán rendőrség