Az összes fideszes képviselő kilépett a Fideszből Szécsényben

Egységesen kiléptek a Fideszből a szécsényi önkormányzat fideszes képviselői – írta meg a 24.hu –, így a testületnek gyakorlatilag nem lesz kormánypárti tagja, mivel a KDNP megyei elnöke a kereszténydemokrata képviselőknek már korábban kezdeményezte a kizárását.

A háttérben az áll, hogy a helyi KDNP-sek azt szerették volna, hogy a jelenlegi városvezető, Stayer László maradjon a kormánypártok közös jelöltje, a helyi fideszesek viszont egyeztetni sem voltak hajlandók, és saját elnöküket, Varga Bélát tolták be aspiránsnak.

A most kilépők a 24.hu szerint azt írták nyilatkozatukban, hogy a KDNP nógrádi elnöke

„egyéni érdekei érvényesítése érdekében elárulta a párt szécsényi alapszervezetét, továbbá mondvacsinált okokkal fel akar oszlatni egy 30 éve sikeresen és tisztességesen működő politikai közösséget, a Fidesz szécsényi alapszervezetének elnöke, ha bizonyíthatóan nem is, de szemmel láthatóan asszisztál ehhez”.

A távozók között van a várost kilenc éve vezető polgármester is. A 24.hu megjegyzi, a kilépésekkel és a kizárásokkal nullára redukálódott a korábbi kétharmados többség a testületben.

Rengeteg pénzt kaptak Orbánék, több milliárdról van szó
A Fidesz korábbi képviselője elmondta, mivel kellene elsőként szembenéznie a pártnak
Meglepő kutatás jött ki a Tisza Párt friss támogatottságáról
Korrupció miatt őrizetbe vettek egy volt fideszes országgyűlési képviselőt
Magyar Péter: dől a dominó
Vitézy Dávid: „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása”