Megkéseltek egy lányt és anyját Budapesten, a tizenéves elkövető magát is megszúrta

Két embert megszúrt egy fiú, aki megszökött kőbányai ház
Bűnügyi helyszínelő bemegy egy társasházba a XI. kerületi Csóka utcában, ahol egy lakásban megszúrt két embert egy 17 éves fiú 2019. augusztus 8-án. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Mentők és rendőrök vonultak ki csütörtök reggel a XI. kerületi Csóka utcába, ahol egy családi vita fajult késelésig.

Az Index cikke szerint az utcát lezárták, egy olvasó arról számolt be a lapnak, hogy egy embert látott, akit a mentők az utcán ápoltak.

A rendőrség később megerősítette az Index értesüléseit. E szerint a késelő egy 17 éves srác volt, aki bűnügyi felügyeletben volt egy kőbányai lakcímen. Innen szökött meg reggel fél nyolc előtt, levágta a lábáról a nyomkövetőt, majd a Csóka utcába ment.

Ott egy késsel rátámadt és megszúrt egy fiatal lányt és az otthon tartózkodó édesanyját,

majd a kést maga ellen fordította. Mindhárman életveszélyesen megsérültek.

A helyszínre érkező nyomozók a fiatal fiút elfogták, a mentőszolgálat munkatársai mindhármukat kórházba szállították. ​

Fegyveres német férfit kaptak el a Nyugati pályaudvaron

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg