Döbbenetes dolgokat mondott a balotaszállási állatkínzó

Számon kérte az állatvédőket a 68 éves balotaszállási asszony, amiért „drámát csinálnak” abból, hogy halálra kínozta kutyájátírja a Blikk.

A lap szerint a Mancs a kézben Kutyamentő Alapítvány egyik önkéntese a történtek után alig két órával érkezett a nő tanyájára a rendőrökkel, de addigra az elpusztult állatot már eltemette a „gazdája”. A nő állítólag azt mondta,

ilyet lóval is csinált már, nem gondolta, hogy baja lesz tőle a kutyának.

Úgy tudni, a láncra vert kutya három nappal a halálra kínzása előtt egy vihar elől menekült el otthonról, az asszony a vontatással akarta megbüntetni.

„Többször el kellett magyarázni neki, hogy amit csinált, az bűncselekmény. Boncolást kértünk, mert tartok tőle, hogy a kutya még élt, amikor elföldelték”

– mondta a Blikknek az állatvédő alapítvány önkéntese.

Az egyre több hasonló eset kapcsán Schneider Kinga, a Noé Állatotthon szóvivője azt mondta a lapnak, szerinte három dolog bevezetésével javíthatnánk a jelenlegi helyzeten:

  • sokat segítene, ha már gyermekkorban tanítanánk az állatvédelmet;
  • Ausztriában jelenleg a „kutyajogosítvány” bevezetésén dolgoznak, amivel ki lehetne szűrni, mely gazdijelöltek nem alkalmasak az állattartásra;
  • a harmadik legfontosabb pedig a jogszabályok: kapjon letöltendő börtönbüntetést az, aki pokoli kínokat okoz egy állatnak!

Kábítószert találtak a rendőrök egy közlekedési balesetben érintett autóban

Halálra késeltek egy férfit Veszprém megyében

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Tömegbaleset az M7-esen, hatalmas a torlódás, sérültek

Leégett egy faház Pilisborosjenőn, egy ember meghalt

Őrizetbe vették a „lúgos orvos” áldozatának zaklatóját