Megöltek, elástak egy közmunkást Dávodon, egy ház udvarán

Kezének egy része kilátszott a föld alól.

Elásott holttestet találtak a rendőrök július 24-én egy dávodi ház udvarán – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön. A rendőrök halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy középkorú helyi nőt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vették.

A Baon.hu szerint egy 50 év körüli férfi holttestét találták meg a dávodi ház udvarán. A környékbeliektől úgy értesültek, hogy a férfi az élettársával albérlőként egy éve élt a házban, azonban három-négy hete eltűnt. A nő azt állította a rokonoknak, ismerősöknek, hogy a férfi Németországba költözött.

A napszámból és közmunkából élő férfit és élettársát csendesnek ismerték az utcabeliek, nem tudtak arról, hogy viták, veszekedések lettek volna közöttük.

A Baon.hu úgy tudja, hogy a férfi eltűnését volt felesége jelentette a rendőrségnek, akik a dávodi ház udvarán friss ásási nyomokra leltek, így találták meg a holttestet.

Az RTL Klub Híradója szerint mindössze 20 centi mélységben temethette el élettársát a nő, ráadásul úgy, hogy

kezének egy része kilátszott a föld alól.

Kezdődik: korrupciós bűncselekménnyel gyanúsítottak meg egy fideszes politikust, Orbán öccséig érnek a szálak
Mi történik? Belőttek egy solymári óvoda ablakán
Érik a börtöncella: hűtlen kezelés miatt kell felelnie Orbán emberének
Lövöldözés Kecskeméten, el akarták gázolni a rendőröket
Egy Fidesz-munkatárs lakásában találták meg a nemzetközileg körözött politikusbűnözőt
Reagált a NAV a hírekre, miszerint a Fidesz oligarchái nagytételben utalják ki a lopott pénzeket Magyarországról