A rákbeteg gyerekeknek százezreket, a konzervatív alapítványnak 30 milliót adott az MVM

mvm-tamogatas
Az MVM Zrt. épülete. Fotó: Facebook/Magyar Villamos Művek

Fél év alatt 166 millió forintot osztott szét támogatás címszóval az MVM Zrt. – írja az állami cég pénzosztását átfésülő 24.hu.

A lap szerint jutott például 30 millió a Kommentár Alapítványnak, amely a Békés Márton, a Terror Házának kutatási igazgatója által szerkesztett Kommentár folyóirat kiadója, valamint az évente jelentkező jobboldali Tranzit fesztivál megrendezője.

Az értelmi fogyatékosokat segítő Down Alapítvány ugyanakkor ehhez képest csak 6 milliónak örülhetett, de a Böjte Csaba-féle Dévai Szent Ferenc Alapítványnak is „mindössze” 4,5 milliót csorgatott az állami cég.

A 24.hu által mellékelt dokumentum szerint az MVM a rákbetegségen átesett gyermekek rehabilitációjának támogatására még ennyit sem áldozott,

350 ezer forintot küldött a cég a Tölösi Péter Alapítványnak.

Az összesítés szerint egy nemesgörzsönyi böllérfesztiválra szerencsére több jutott, kétmillió forint megy a Visítástól Vígadásig című rendezvényre, de 200 ezer forintnak örülhetnek az orosházi birkózók is.

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Meghalt egy ember Kismaroson

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek