Gigantikus szemétsziget alakult ki a Tiszán Kiskörénél

Borzalmas mennyiségű hulladékot hozott az árhullám Ukrajna és Románia felől a kiskörei vízlépcsőhöz, a szemétsziget a duzzasztógátnál az Euronews riportja szerint helyenként több mint három méter vastag.

„Van ebben műanyag papucstól kezdve, sajnos még hűtőszekrény doboz is, meg bojler”

– mondta a hulladék eltávolításában részt vállalók egyike a helyszínen.

A szemét szelektálásában és újrahasznosításában a PET-Kupa civil környezetvédelmi program segít, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság az infrastruktúrát biztosítja, a Coca Cola globális alapítványa, a Coca-Cola Foundation pedig anyagilag támogatja a helyzet felszámolását.

A riport szerint a szeméthalmot a vízből történő kiemelés után a kiskörei szakaszmérnökség téli kikötőjébe szállítják. Itt indul a szelektálás, különszedik az uszadékfát és a PET-palackokat, még szín alapján is válogatják őket.

Rátámadt a Samsung a magyar sajtóra – mit keresnek még ebben az országban?
Visszapofázik a Samsung: közleményben bizonygatják, hogy nem mérgező az üzem
Szijjártó megsértődött Magyar Péter állításán, feljelentést tesz
Eltűnt három ember a Tiszában Tokajnál
Magyar Péter üzent a helyezkedő milliárdosnak, visszautalják a pénzét
„A kurva anyátokat, mégis mit képzeltek?” – Bencsik András begőzölt vagyonvisszaszerzések hírére