Átverhették Orbánékat, vagy ők minket: nem kikötőt, hanem elhagyott ipartelepet vett a kormány Triesztben

SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) az olasz parti őrség hajóján Trieszt kikötőjében 2019. július 5-én. Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

A hvg.hu értesülése szerint nem kikötőt, hanem egy lerobbant iparterületet vásárolt a magyar kormány Triesztben 31 millió euróért, melynek zömét két olasz cég, kisebb hányadát pedig az olasz állam birtokolta.

A 300 méteres partszakasszal rendelkező, 32 hektáros területen sem kikötő, sem logisztikai központ nincs, korábban egy olajfinomító működött rajta.

A hvg.hu úgy tudja, a magyar szállítmányozási szakma nem is érti a nagy garral bejelentett projektet: „a tengeri export ugyanis szinte teljes egészében konténerizált, azaz a magyarországi telephelyükön a cégek konténerekbe rakják az árujukat, majd elszállíttatják abba a kikötőbe, ahol a célországba tartó konténerhajó horgonyoz”.

A Triesztben létesítendő terminál viszont fizikailag nem alkalmas nagy konténerhajók fogadására: a megvett partszakasz vize is csak 13 méter mély.

A lap szerint amennyiben mégis fogadhatna nagyobb hajókat a leendő terminál, le kellene szerződni hajótársaságokkal is, „amelyek kegyeiért a kikötők kemény harcot vívnak, a magyar export pedig alig számít valamit e cégek forgalma felől nézve”.

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Meghalt egy ember Kismaroson

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak