Baleset

Megszólalt a MÁV-vezér a hajnalban történt újabb vasúti baleset kapcsán

Belföld

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Bankkártyás perselyt állítottak fel egy budapesti templomban

Neve is van: AutoMáté.

automate-budapest-templom

Érintős bankkártyával használható virtuális perselyt állítottak fel a jezsuiták budapesti templomában – közölte a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, videót is mutatva az elképesztően 21. századi újításról.

Közleményük szerint a „hagyományos, pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként” tudomásuk szerint elsőként a „jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe érintős bankkártyával használható perselyterminált”.

A virtuális perselyt, amely július elejétől használható, a templomigazgató, Horváth Árpád jezsuita szerzetes

AutoMáténak keresztelte el, a vámszedőből apostollá lett Lévi-Máté után.

Hozzátették: a világon több helyen jól ismert technológiát néhány éve Magyarországon is bemutatták, de élesben először Jézus Szíve napján, július 27-en lehetett kipróbálni a pesti jezsuitáknál.

Az első két hétvégén másfélszázan éltek a lehetőséggel, és az 500, 1000, 3000 forintos választható összegek nagyjából azonos népszerűségnek örvendtek.

Horváth Árpád szerint a vasárnap esti, úgynevezett jezsuita nyolcas misére járó, az Y és Z generációhoz tartozó fiatalokat hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, készpénzt a többségük már nem is hord magával. Ezért döntött úgy a templomigazgató, hogy megteremti a bankkártyás adakozás lehetőségét.

„A jezsuitáknál a szertartás közbeni perselyezés egyébként is tabu”, ugyanis a rendalapító, „Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon” – mondta.

Ez is érdekelhet:
Milliós sérelemdíjat fizethetnek Nagy Blankának a propagandalapok

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Magyar Orbánnak: A hazudozások ideje lejárt, vége van, miniszterelnök úr!

Két férfit holtan találtak Budapesten

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Megjelent a rendelet: elvesz a kormány egy utcát Budapesttől

Felborult egy mentőautó Budapesten, sérültek