Havi hatvanezer forintot kapnak azok az egyetemisták, akik kormánypárti véleménycikkekkel szórják tele az internetet

„Polgári értékeket valló” nappali tagozatos egyetemistáknak hirdetett pályázatot a kormánymédia, a felhívás megjelent az összes kormánykézbe került megyei lappban – szúrta ki a 444.hu.

A pályázat olyan önkéntes propagandistákat szeretne összeterelni, akik hajlandóak publikációkat és véleménycikkeket írni, valamint közösségszervező feladatokat ellátni és rendezvények szervezésében közreműködni.

Az Ágh Péter Fidelitas-elnök által létrehozott Szövetség az Új Nemzedékért Alapítvány tendere szerint

havi nettó 60 ezer forinttal jutalmazzák a leglelkesebb ifjú bérborzokat.

Az első zsoldospénzeket – bizonyára véletlenül – éppen az őszi önkormányzati választás előtti hónapokban kezdik majd utalni a diákoknak.

A jelentkezőket önéletrajzok és egy próbacikk alapján szűrik meg, utóbbi témáját ezek közül választhatják ki az egyetemisták:

  • Az egyén szabadsága vagy a közösség érdeke fontosabb?
  • Helyettesíthető-e az atomenergia más energiaforrásokkal?
  • Hogyan látod az Európai Unió jövőjét az elkövetkezendő tíz évben?

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Lázár János bemondta: visszafordíthatatlanul a megújulás útjára lépett a MÁV-Volán csoport

„Sosem volt luxus” – Orbán Viktor szerint hazugság a kastélyok, a jachtok, ezeket csak az ellenfél találta ki

Mocskos hazaárulók: már nyíltan az orosz titkosszolgálat anyagait teríti az állami hírügynökség

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”

Három nap alatt elutasította a rendőrség Hadházy feljelentését a hatvanpusztai műemlékrombolás ügyében