15 évig lopta a gázt és az áramot egy pécsi férfi

Összesen mintegy 117 millió kárt okozott egy pécsi férfi azzal, hogy otthonában és egy helyi sportlétesítményben is lopta az áramot és a gázt tizenöt éven keresztül.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint a nyomozás megállapította, hogy a pécsi férfi 2002-ben kezdte el lopni az áramot saját otthonában, majd 2004-től egy sportlétesítményben is folytatta ezt, ahol egy évvel később „a gázzal is trükközni kezdett”.

Miután két év fél éve a folytatólagos lopás kiderült, a rendőrségi megállapította, hogy a férfi a villany- és gázórákat megrongálta, eltávolította a zárópecséteket és a hologramos fóliákat, a fogyasztásmérők számlálóinak visszatekerése után pedig azokat többször visszatette.

A rendőrségi közleményben kitérnek arra is, hogy volt olyan gázmérő, amelynél a férfi megakadályozta a fogyasztásmérést, majd a kötelező leolvasás előtt újra működésbe hozta. A kismegszakítókat kiiktatva a férfi nagyobb áramteljesítményhez is jutott.

A pécsi rendőrség a különösen nagy értékre elkövetett lopás miatt indított nyomozást befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Halálra gázoltak egy embert az M6-oson

Illegális tuningtalálkozóra csaptak le a rendőrök, soron kívüli műszaki vizsgára küldtek több járművet

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét

Fegyveres német férfit kaptak el a Nyugati pályaudvaron