Karácsony Gergely szerint felrázta a budapestieket a főpolgármester-jelöltek vitája

A budapestieket sikerült felráznia a pénteken tartott első főpolgármester-jelölti vitának, ami remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy magas legyen a részvétel az ellenzéki budapesti előválasztáson

– mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergel tartalmasnak nevezte a pénteki vitát, amely egyúttal arról is meggyőzte, tovább kell folytatnia a küzdelmét, hogy az ellenzék közös jelöltje váljon belőle.

Zugló polgármestere nagy büszkeségeként említette, hogy Tóth József, a XIII. kerület vezetője is őt támogatja az előválasztáson. Elmondta, sokat tanult annak a városrésznek a polgármesterétől, amelynek fejlődése megmutatta: a következetes szociáldemokrata helyi kormányzás csodákra képes.

Karácsony Gergely kérdésre elmondta,

bárki nyerje is meg az ellenzéki előválasztást, a többieknek később támogatnia kell a Tarlós István főpolgármester kihívójaként induló nyertest.

Hangsúlyozta, ha nem ő nyer, így fog tenni, de ezt fordított esetben elvárja a többiektől is.

Karácsony Gergely szerint a Fideszből üzentek neki, hogy induljon el a 2026-os választáson

Karácsony Gergely üzent a budapestieknek: ez történt a nyáron

Újabb busz égett ki Budapesten, Karácsony és Szentkirályi is nagyon ideges

Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsony Gergelyt a Pride miatt

Négymillió szórólappal teríti be az országot a Fidesz, hogy higgyük már el végre: a Tisza adóemelést akar

Jeszenszky Zsolt: „Ha valaki közülük meghalna, valószínűleg csomóan nem lennének szomorúak a jobboldalon”