Kiengedik VV Fanni feltételezett gyilkosát

VV Fanni, Novozánszki Fanni
Novozánszki Fanni. Fotó: RTL Klub

Kiengedik az előzetes letartóztatásból B. Lászlót, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2017 novemberében megölte az egykori Való Világ-szereplőt, Novozánszki Fannit – írja a Blikk a Fővárosi Törvényszékre hivatkozva.

A másodfokon eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság végzését június 12-én megváltoztatta a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék: úgy látják, elég a bűnügyi felügyelet.

A gyanúsított a határozatban megjelölt lakást csak külön engedéllyel hagyhatja el, és nyomkövetőt is kell viselnie.

A törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja továbbra is fennáll, a gyanút alátámasztó bizonyítékok köre a kényszerintézkedés legutóbbi meghosszabbítása óta nem bővült.

„Figyelemmel azonban a bűncselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés mértékére, a gyanúsított személyi szabadságának korlátozását továbbra is indokoltnak tartja”

– idézi a cikk a közleményt.

Novozánszki Fanni holtteste a mai napig nem került elő.

Rendőrt hívtak a bokrok között gusztustalankodó férfira

Azt hazudta a rendőr, hogy egy fiatal tüntető arcon ütötte, de egy videón látszik, hogy véletlenül történt

Botrány: enyhítették a katonatiszt büntetését, aki felismerhetetlenre verte volt párját

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak

Meghalt egy ember Kismaroson

Megverhettek két rendőrt Szigetváron