Baleset

Gyerekeket szállító busz borult árokba Kőszegnél, sok sérült

Bűnügy

Agyonszúrtak egy pultos nőt Mezőberényben nem sokkal ezelőtt

Belföld

Sorban szavaznak az idősotthonba bejelentett venezuelaiak az I. kerületben, a telefonjukon ott a fideszes eligazítás spanyolul

Ferenc pápa bocsánatot kért a romáktól

Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén.
Ferenc pápa szentmisét pontifikál a csíksomlyói hegynyeregben, Erdélyben 2019. június 1-jén. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Bocsánatot kért egyháza nevében Ferenc pápa amiatt a hátrányos megkülönböztetés miatt, amely a történelem során a roma közösségeket érte, és amely a katolikus egyháztól sem volt idegen.

A katolikus egyház feje vasárnap egy görögkatolikus roma közösségbe is ellátogatott az erdélyi Balázsfalván.

„Az egyház nevében bocsánatot kérek az Úrtól és tőletek azokért a pillanatokért, amikor a történelem során hátrányosan megkülönböztettünk, bántalmaztunk, vagy elhibázott módon, Káin, és nem Ábel tekintetével tekintettünk rátok, és nem tudtunk elismerni, nem tudtunk értékelni benneteket a sajátosságaitokban”

– mondta a pápa, akinek szavait a Mediafax hírügynökség idézte.

A pápa kijelentette: a közönnyel is előítéleteket táplálhatunk, és gyűlöletet kelthetünk.

„Hányszor ítélkezünk meggondolatlanul, sebző szavakat használva, olyan gesztusokkal, amelyek gyűlöletet keltenek, és eltávolítanak egymástól. Nem vagyunk igazi keresztények, de még emberségesek sem, ha nem látjuk meg az embert a tettei előtt, az ítéleteink és előítéleteink előtt” – mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő háromnapos romániai látogatása következtetéseit összefoglalva arról beszélt, zarándokként és testvérként érkezett a szép és befogadó országba, hogy találkozásokat élhessen meg. Most pedig gazdagabban tér vissza, helyek és pillanatok, de elsősorban arcok emlékét viszi magával.

„Az arcaitok színt adnak majd az emlékeimnek és jelen lesznek az imáimban” – jelentette ki a pápa, aki áldás előtt arra kérte híveit, hogy imádkozzanak érte.

A délutáni órákban Ferenc pápa Nagyszebenből repülővel utazott vissza Rómába.

Ez is érdekelhet: Turistahajóba ütközött egy óceánjáró Velencében

Kapcsolódó hírek

Gyurcsány azzal fenyeget, hogy a folytatják

Hadházy: Orbánék honvédségi gépekkel repülhettek a németországi foci-Eb-re

Novák Katalin saját kezűleg készített sós stanglit adott át búcsúzóul a szentatyának

Kiderült, mennyi volt Ferenc pápa látogatásának teljes költsége

28 év börtönt kapott a nevelő, aki Böjte atya árvaotthonaiban gyerekeket bántalmazott

Rossz hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról

Orbán „nagyon keresztény” Viktor szinte óránként posztol Ferenc pápáról; imára szólította a magyarokat

Orbán ma Erdélyben már háborús menettel riogatott

Medve támadt vadászokra az erdélyi Beszterce-Naszód megyében

Írd te a Röviden híreit! Szerkesztő-újságírót keresünk, részletek itt!