Politika

Magyar Péter: közzéteszem a felvételt, ami miatt a kormánynak le kell mondania

Belföld

Pesty László: Nem zárható ki, hogy zsarolják Varga Juditot

Belföld

Már halottgyalázással is vádolja a kormánymédia Magyar Pétert

Hétvégén visszatér a nyárias idő, de mondjuk a rossz hírt is

Harta ViktorHarta Viktor
Virágzó pipacsok (Papaver rhoeas) egy vörösheremezőben (Trifolium pratense) a Zala megyei Felsőrajk határában 2019. május 21-én.
Fotó: MTI/Varga György

Összekapja magát hétvégére az időjárás: melegebb és szárazabb légtömegek érkeznek térségünkbe, a záporok, zivatarok pedig egyre inkább visszaszorulnak – írja az Időkép.

Pénteken nyugaton sok lesz a napsütés, az ország középső és keleti kétharmadán még sokszor lesz erősen felhős az ég. Főként a főváros környékén és a Dunától keletre alakulhat ki több helyen zápor, zivatar, a reggeli órákban kisebb eső is. A Dunántúlon élénk, a Bakonyban helyenként erős lesz az északnyugati szél. Délután 18-23 fokig emelkedhet a hőmérséklet, nyugaton lesz melegebb.

Szombaton már a keleti tájakon is többet fog sütni a nap, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből legfeljebb keleten, északkeleten fordulhat elő egy-egy helyi jellegű zápor, zivatar. Az időjárásportál szerint mérséklődik a szél, reggel 7-12, délután 20-26 fok várható.

Vasárnap még több napsütés várható, némi zápor, zivatar az Alpokalján, északnyugaton és északkeleten pattanhat ki. A légmozgás nyugatira fordul, mérsékelt marad,

22-27 fokos csúcshőmérséklet várható.

Az Időkép szerint hétfőtől sajnos újra csapadékos időre számíthatunk, többfelé alakulhatnak ki zivatarok is. A hosszú távú előrejelzés szerint a csapadék ismét több napon át velünk marad.

Ez is érdekelhet

16 megyére adtak ki veszélyjelzést – 80 km/órás szél, jég és viharok is jöhetnek

Zivatarokkal, viharos széllel érkezik egy hidegfront, kiadták a veszélyjelzést

A hét elején még fagyhat, aztán akár 26 °C sem kizárt – itt a friss előrejelzés!

Bolond időjárás: hózápor csapott le a Bakonyban, jégeső verte el a Dunántúlt

Markáns hidegfront hoz lehűlést, helyenként hózápor is előfordulhat

Már látszik, mikor várható a legnagyobb fagy – újra megszólalt a meteorológia