Belföld

Orbánnak eldurrant az agya a Parlamentben, saját magukat buktatta le

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Nézőpont: a korábbinál is nagyobb győzelmet arathat a Fidesz-KDNP

De a DK is nagy nyertese lehet az EP-választásnak.

RövidenRöviden

Az öt évvel ezelőttinél is nagyobb győzelmet arathat a Fidesz-KDNP a vasárnapi európai parlamenti választáson, a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd pedig holtversenyben végezhet a második helyen – tájékoztatta a Magyar Nemzet számára készített legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiről a Nézőpont Intézet kedden az MTI-t.

A kormánypárti közvélemény-kutatók szerint

a szavazatok 54 százalékát szerezheti meg a Fidesz-KDNP az európai parlamenti választáson, ezzel az eredménnyel pedig – a korábbi 12 helyett – 13 mandátumhoz juthat a kormánypárti lista.

A második helyen jelenleg hármas holtverseny van: a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is 10 százalékos eredményre számíthat, azaz 2-2 mandátumot szerezhet. Gyurcsány Ferenc pártja ezzel beérte a két, korábban nála nagyobb táborral rendelkező ellenzéki erőt, tehát a DK lehet a nagy nyertese az EP-választásoknak – közölték.

32 százalékos részvételi hajlandóság mellett bejuthat az Európai Parlamentbe a Momentum és az LMP is, a Momentum 6 százalékot szerezhet, az LMP pedig 5 százalékos eredményben reménykedhet, ami egy-egy mandátumhoz lenne elegendő.

A szavazatok 3 százalékára esélyes a Kétfarkú Kutyapárt, a Mi Hazánk pedig 2 százalékos eredményt érhet el, így egyik sem kerül be az EP-be – derül ki a felmérésből.

A Nézőpont Intézet május 2. és május 19. között 4000 ember személyes megkérdezésével végezte reprezentatív kutatását.

Magyar Péter: Orbán küzd, mint malac a jégen; szerinte már 20% szavazna a nem létező pártjára

Rendületlenül imádja az ország a Fideszt, a kegyelmi ügy hatására sem erősödtek a baloldali pártok

Kiderült, mennyi szavazót veszített a Fidesz a kegyelmi botrány miatt

Menczer Tamás úgy tudja, egész Brüsszel Orbán Viktor elhallgattatásán dolgozik

Illegális bevándorlókat találtak az M7-es autópályán, egyikük elmenekült

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében