Megszólalt a Fidesz a budapesti sürgősségi ellátás összeomlása kapcsán

Gyurcsány Ferenc emlegetését és némi bevándorláspártizást is bevetett a Fidesz annak kapcsán, hogy a DK sajtótájékoztatón méltatlankodott a hétvégi, budapesti sürgősségi ellátás összeomlása miatt.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető elnöke hétfőn felszólította a kormányt: hirdessen egészségügyi válsághelyzetet és adjon újabb forrásokat az egészségügynek.

Az EP-képviselő arról is beszélt, „egyre nehezebb szabadulni attól a gondolattól”, hogy az Orbán-kormány tudatosan teszi tönkre a magyar egészségügyet. Egyre több ugyanis az olyan magánkórház és magánbiztosító, amelyek mögött „fideszes oligarchák tőkéje áll” – magyarázta.

Nem kellett sokat várni a Fidesz válaszára. A kormánypárt azt írta,

„ha a DK-n és a többi bevándorláspártin múlik, az egészségügy is tényleg válságba kerülne, mert az európai baloldal legalizálni akarja a bevándorlást, amelynek az is a része, hogy egészségügyi ellátást akarnak biztosítani migránsok millióinak”.

Gyurcsány Ferenc

kormányzása alatt folyamatosan elvette a pénzt a kórházaktól, és az összeomlás szélére sodorta a betegellátást – mesélte a 2010 óta kormányzó Fidesz, hozzátéve, hogy ezzel szemben az Orbán-kormány

stabilizálta a kórházak működését, építi, felújítja és fejleszti a kórházakat.

Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában

Elítélték a fideszest, aki kalapáccsal támadt rá a Tisza Párt önkénteseire

Lesújtó hírt kapott Orbán: „ha ez nem tévedés, akkor eldőlt a választás”

Behívták a ruszkikat a kampányra: az orosz állami tévé stábja is részt vett a pusztaszabolcsi Lázárinfón

Orbán beszervezéséről is beszélt a volt ukrán tiszt, aki „megfenyegette” a kormányfőt, erről azonban a propaganda hallgat

Deutsch Tamás: sosem volt még ilyen „elképesztően brutális” külső beavatkozás a magyar választásba