A rendőrség nem engedélyezi Toroczkaiék törökszentmiklósi felvonulását

Toroczkai László, Mi Hazánk Mozgalom
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Erődemonstrációt szervezett volna Törökszentmiklósra a Mi Hazánk Mozgalom azután, hogy egy helyi – feltehetően roma származású férfi – az elmúlt hetekben megvert három embert; mindhárman nyolc napon túl gyógyuló arccsont- és orrcsonttörést szenvedtek.

A Toroczkai-féle felvonulásról a Mérce.hu most azt írja, a rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. bekezdésére hivatkozva megtiltotta, miután a párt részéről a szervezők

nem akartak elállni a demonstráció meneteléses részétől (statikus tüntetést engedélyezett volna a hatóság).

A döntés többek között hivatkozik egy, az Alkotmánybíróság által megalkotott tilalomra, amit „foglyul ejtett közönség tilalma” néven lehet ismerni. Ennek értelmében

senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra.

A párt szombaton jelentette be a rendezvényt a rendőrségnek „Tiltakozás a bűnözés ellen” mottóval.

Toroczkai korábban azt mondta:

„elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja a várost”,

és ha kormányon lennének, bérrabtartási megállapodást kötnének Oroszországgal, Szibériába küldenék az erőszakos bűnözőket.

A Mi Hazánk hamarosan megalapíthatja saját, Magyar Gárdához hasonló „önvédelmi szervezetét”.

Nekiment a Mi Hazánk a cigány himnusznak, de az uniós zászlót sem kérik az Országházra
Szétbarmolták a Bikás parkot a majálisozók, feljelentést tesz az önkormányzat
Toroczkaiék a Tisza Párt elleni provokációval készülhetnek Kállón
Az EU-kilépést kaphatja „ajándékba” a Mi Hazánk, ha besegít a Fidesznek
Megszólalt a kormány az Ukrajnából érkező áruk ügyében
Döntött a miniszter Pálinkás Szilveszter százados jövőjéről, de eljárás is indul ellene