Baleset

Szörnyű tragédia Győrnél, édesanyát és gyermekét gázolta el a vonat

Gazdaság

Karácsony Gergely: a kormány ki akar hátrálni a Rákosrendező kapcsán tett közlekedésfejlesztési vállalásokból

Gazdaság

Nagy Márton, miután az ország gazdaságával nem bír, most Budapestet oktatja

Jobbik: az elvándorolt százezrek helyébe munkásmigránsokat telepít be a kormány

A Jobbik európai parlamenti listavezetője szerint EP-választásnak még soha nem volt akkora tétje, mint a mostaninak, mert május 26-án az dől el,

„megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy Magyarországot teljesen elszigetelje”.

Gyöngyösi Márton szombaton Egerben sajtótájékoztatón azt mondta, az elszigetelődés következménye „bérrabszolgaságon alapuló diktatúra” lehet.

Az országgyűlési képviselő kiemelte, pártja programja három lényeges kérdéskört tartalmaz, első helyen a legnagyobb kihívást jelentő migrációt említette.

„Meg szeretnénk állítani, az illegális migrációval szemben lépünk fel, csak sokkal radikálisabban, mint a kormányzat”

– magyarázta a jobbikos.

Gyöngyösi Márton szerint a déli határzár önmagában kevés, ezért a Jobbik szerint a határőrség visszaállítására van szükség.

A párt az elvándorlás ellen új kohéziós politikát, ennek következményeként bérfelzárkóztatást szorgalmaz. Úgy vélik, ennek hiányában ma az elvándorolt százezrek helyébe munkásmigránsokat telepít a kormány olcsó munkaerőként Ukrajnából, Törökországból, Mongóliából, aminek eredménye a nemkívánatos lakosságcsere.

A Jobbik szerint az eddig sosem látott mértékű magyarországi korrupció ellen csak az európai ügyészséghez való csatlakozással lehet fellépni, ezért is tartalmazza ezt az elvárást a programjuk.

Balczó Zoltán, a párt EP-képviselője szerint is Európa legfajsúlyosabb a migráció ügye. Ebben a Jobbik álláspontja határozott: sem az illegális, sem a szervezett migrációt nem fogadja el – közölte.

Az EP-képviselő szerint a Fidesz „az elhallgatás hazugságára” építi kampányát. Azt mondta, az állam- és kormányfők tanácsának legutóbbi határozata szerint kizárólag önkéntes alapon történhet meg a migránsok áttelepítése, nincs kvóta. „Az elhallgatás annak szól, hogy ha ezt a határozatot tudatnák, nem lehetne fenntartani azt a fenyegetettséget, amit megállítani egyedül Orbán Viktor képes” – mondta Balczó Zoltán.

Azt sem tudtuk, hogy benne volt, azt sem, hogy ki ez: Balassa Péter kilép a Jobbik-frakcióból

Önállóan indul az országgyűlési választáson a Jobbik

Rendőrség: molotov koktélt dobtak a határvadászok felé Ásotthalom közelében