Hajléktalanellenes konzultációval hergeli a józsefvárosiakat a helyi fideszes polgármester

Józsefváros rendje és biztonsága érdekében” kerületi konzultációt indított a helyi lakosoknak Sára Botond fideszes polgármester – írja a Mérce.

Sára szerint a konzultáció azért szükséges, mert a „kisebb horderejű, de a mindennapokban zavaró nehézségeket” is orvosolni kell, ha továbbra is azt akarják a lakók, hogy a városrész fejlődése folytatódjon.

Ilyen zavaró nehézség a hulladékgyűjtőkkel kapcsolatos gond, a járdaszakaszok tisztántartása, valamint az is, hogy – a magyar törvényekkel szembemenve – büntetlen előélethez köthessék az önkormányzati lakásbérlést.

A kérdőív egyik legerősebb eleme azonban a hajléktalanokkal kapcsolatos, ami így szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat és a rendőrség kiemelt akciókat folytasson öt kiemelt területen (kábítószerrel kapcsolatos problémák, hajléktalanságból eredő közterületi problémák, illegális hulladéklerakás, közterületi alkoholfogyasztás, közterületi éjszakai hangoskodás)?

A 7. kérdés pedig azt feszegeti:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy mivel a hajléktalan-ellátással foglalkozó, és ételosztó tevékenységet folytató szervezetek tevékenységükkel környezetüket az átlagnál erőteljesebben terhelik, és ezzel akár közegészségügyi vészhelyzetet okozhatnak, nagyobb mértékben vegyenek részt a probléma kezelésében? Ha ezt nem teszik, nem működhetnek belvárosi környezetben.”

A Mérce megjegyzi, a tizenkét kérdésből összesen háromban a hajléktalanokat és az őket segítő szervezeteket teszi meg a polgármester a kerület problémájának, és rendőrségi intézkedést, ellehetetlenítést, működési engedély visszavonását jelöli meg opcióként.

Elutazik Kövér László

Felrobbantották az orosz műveleti parancsnokság helyettes vezetőjét Moszkva mellett

Robbantással fenyegetőzött egy férfi, miután kiütötték két fogát

Botrányt okozott a Fidesz provokátora a Ferenc pápa emlékére tartott gyászmisén, apácák léptek közbe

Újabb súlyos állítások Orbán Viktor eltitkolt vagyonáról

Orbán ismét a fél országot megfenyegette, Magyar Péter üzent neki