Kiszúrták egy ember szemét a X. kerületben

Úgy összeverekedett két ember hétfőn Budapest X. kerületében, hogy az egyiknek a szeme bánta.

A Blikk úgy tudja, az incidens miatt 800 méteren lezárták a Bihari utcát. A két ember a lap szerint hegyes szerszámokkal esett egymásnak, mindketten súlyos sérüléseket szenvedtek, miközben

egyikük kiszúrta a másik szemét.

Az ügyben a rendőrség egyelőre nem közölt tájékoztatást a honlapján.

Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Kiesett egy 24 éves férfi az ablakból a budapesti Vörösmarty utcában
Bejelentette a rendőrség: fokozott ellenőrzés jön Budapesten
Viszik el a korrupt óellenzék és a Fidesz-maffia politikusait, Magyar Péter is megszólalt
Bosszút akart állni, megölte kétéves, alvó gyermekét egy Somogy megyei férfi