Elítélték az Index újságíróját megverő KFC-s biztonsági őrt

Szabó Zé, Index

Jogerősen tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság az Erzsébet körúti KFC biztonsági őrét, aki 2017 októberében megverte az indexes Szabó Zoltán újságírót.

A fővárosi főügyészség a közleményében azt írta, 2017. október 15-én egy VII. kerületi étterem egyik vendége – kifejezett kérése ellenére – nem kapta meg a vásárlók könyvét, ezért szóváltásba keveredett az étterem két dolgozójával. Ekkor a 30 éves vádlott indokolatlanul megragadta a ruházatánál és az utcára rángatta, majd arcon ütötte a vendéget. Ezt követően a sértett kérdőre vonta a biztonsági őrt, aki tovább bántalmazta. A sértett az arcán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban súlyosabb sérülés bekövetkezésének is fennállt az esélye – tették hozzá.

A vádlott súlyos testi sértés bűntettének kísérletében bűnösnek vallotta magát, a bíróság a férfit tíz hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Penészes zsemlével újított egy budaörsi KFC
Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket
Gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben
Eljárást indított a rendőrség a zászlókat a Dunába dobó hülyegyerekek ellen
Letartóztatták Fonyód volt fideszes polgármesterét, súlyos részletek derültek ki
Szépen telnek a fogdák: újabb fideszest vettek őrizetbe