Kutyát és macskákat mentettek a budapesti mentők egy gázzal telítődött lakásból

mentők
Fotó: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Szénmonoxid-mérgezéshez riasztották péntek délelőtt a budapesti mentőket, és már látták el a betegeket, mikor arra lettek figyelmesek, hogy néhány négylábúnál is elkél a segítség.

Az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztja szerint a több kismacska és egy kutya is volt a gázzal telítődött lakásban, akik vélhetően szintén belélegezték a mérgező szén-monoxidot. A mentők egy percig sem tétlenkedtek, gyorsan kivitték az állatokat a friss levegőre, majd állatorvosi segítséget kértek a helyszínre.

A mentők végül mindkét betegüket stabil állapotban szállíthatták kórházba, miután a házi kedvenceket a Fővárosi Állategészségügyi Szolgálat szakembereire bízták.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Fiatal sportoló és színésznő párja balesetezett Bükkábránynál
Kiégett egy autó az M7-es autópályán Szabadbattyánnál