Tolmáccsal érkeznek az ukrajnai „magyar” betegek a kisvárdai kórházba

Annyira magyarok, hogy a nyelvet sem beszélik.

Kisvárda kórház
Fotó: kisvardakorhaz.hu

Sok olyan ukrán-magyar kettős állampolgár jár orvosi kezelésre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda kórházba, akik nem is tudnak magyarul – írta meg a Népszava.

Emlékeztetnek, a magyar jogszabályok szerint a nyugdíjasok – akkor is, ha kettős állampolgárok – biztosítottnak számítanak, aki nem biztosított, az pedig havi 7500 forintért megválthatja jogosultságát az egészségügyi szolgáltatásra.

Ez pedig érdekes helyzetet szült Kisvárdán. A Népszava hivatalos statisztikát nem talált ugyan, de kórházi dolgozók elmondása nyomán azt írják,

nagyjából minden hatodik, hetedik ellátott beteg ukrán-magyar kettős állampolgár lehet, részük pedig egy szót sem beszél magyarul.

A Népszava munkatársa egy tolmáccsal is találkozott a helyszínen, aki éppen két idős beteget kísért. Egy beteg pedig azt panaszolta, egyre tovább tart kivárniuk a sorukat, mert a „protekciósok” soron kívül bemennek a helyiek előtt. A panaszos szerint főleg a tehetősebbek jönnek át az ukrán egészségügyhöz képest még így is jobb magyar orvoslás vendégszeretetét élvezni.

Magyarlakta területet bombáznak az oroszok, Szijjártó még csak leírni sem merte a szót

Gulyás szerint nem érett uniós tagságra az az ország, ahol kényszersorozottakat halálra vernek, pedig nálunk pár gramm fűért is simán halálra vernek

Trump megint hülyére vette Orbán Viktort

Traktoron ülve hazudozik Orbán, a Pancho Aréna békési gazdája

Elvágta kórházban fekvő apja infúziós csövét egy sarkadi fiú – elmondta, miért tette

Meghalt Kásler Miklós