Seehofer: Orbán megkérdőjelezhetetlenül demokrata

Horst Seehofer
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A svájci Neue Zürcher Zeitungnak adott interjút Horst Seehofer német belügyminiszter, a Keresztényszociális Unió (CSU) volt elnöke – szúrta ki a 444.hu.

Seehofer, aki Orbán Viktorral hagyományosan jó kapcsolatot ápol, a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan bevándorlásellenes retorikával igyekszik maga mellé állítani az arra fogékonyakat.

Nem meglepő, hogy a német politikus ismét megvédte Orbánt, és leszögezte, nem fog bocsánatot kérni azért, mert jóban van vele.

Amikor mi itt mind kényelmesen üldögéltünk a karosszékben, ő harcolt a kommunisták ellen. És ezt keresztény meggyőződésből is tette. Nem vagyok hajlandó Orbánt, mint demokratát megkérdőjelezni

– magyarázta Seehofer, hozzátéve, Orbán az EU-ellenes kampányával túlzásokba esett ugyan, de ez előfordul német politikusokkal is.

A német belügyminiszter az interjúban úgy fogalmazott, a menekültpolitika Európa Achilles-sarka, hatékonyabban kellene védeni a külső határokat, és ő akkor lesz majd nyugodt, ha a kitoloncolások száma meghaladja a sikertelen kitoloncolásokét.

Orbán Viktor összecsődítette az Operatív Törzset

Orbán Viktor mondani akar valamit január 5-én

Orbán Viktor: csak a Fidesz-KDNP-nek van Alföld-programja!

Magyar Péter: Orbán Viktor 2021 óta tudta, mégsem tett semmit

Áll a bál: Magyarország beperli az Európai Bíróságot

Felmondta a hajléktalan-ellátásra szóló szerződést Iványi Gáborék egyesületével az V. kerületi fideszes önkormányzat