Halálra vertek egy férfit Pesterzsébeten

Megöltek egy férfit Pesterzsébeten szombaton este, a rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőt – közölte honlapján a rendőrség.

Úgy tudni, késő este érkezett a bejelentés arról, hogy verekedés van Budapesten, a XX. kerületi Pázsitos sétányon. A perceken belül kiérkező járőrök a feltételezett elkövetőt, egy 33 éves budapesti férfit a helyszínen elfogták, a verekedés sérültjéhez pedig mentőt hívtak,

ám ő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A rendőrök az elfogott férfit előállították, vele szemben emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.

Karácsony is gyorsan bejelentette, hogy kitakarítja „a maffiaként működő alvállalkozói hálózatokat” Budapestről
Haladékot kapott Budapest a kormánytól – ilyen, amikor nem Orbán próbálja bedönteni a fővárost
Több embert előállítottak, már a BL-döntő előestéjén elkezdték szétverni Budapestet a szurkolók
Hatalmas rendőri készültség van a Kálvin téren – fotó
Többször bevert a rendőrnek egy menekülő külföldi férfi Balatonőszödön
Belső ellenőrzésen bukott le több BKK-s, azonnal kirúgták őket