Megfulladt egy lekötözött beteg egy budapesti pszichiátrián

Megfulladt egy beteg egy több kerületet is ellátó egészségügyi intézmény pszichiátriai zárt osztályán még csütörtökön – számolt be róla a Blikk.

Információik szerint a beteg egyik kezét és egyik lábát kötötték a kórházi ágy rácsához, mely elvileg bevett gyakorlat a zavart vagy kábítószer hatása alatt álló pácienseknél az intézményben.

A Blikk szerint azonban a beteg megpróbálhatott kiszabadulni, ennek során pedig

a feje beszorulhatott a rácsok közé, és reggelre megfulladt.

Hogy volt-e mellette valaki, figyelték-e az állapotát, azt egyelőre nem tudni. Az ügy miatt értesítették a rendőröket is, akik a reggeli órákban több autóval siettek a helyszínre. A Blikk kereste az érintett intézményt, de választ még nem kaptak.

A rendőrség azt közölte, az ügyet a BRFK rendkívüli haláleseti osztálya közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, de a haláleset körülményeinek megállapítása még tart.

Nagy a baj, lezárták az Óbudai-szigetet

A Pride-dal beégtek, most a rakparton szórakozó fiatalok kapcsán ütné a fővárost egy fideszes „civil szervezet”

Elrendelték a főváros azonnali jogvédelmét, az Államkincstárnak vissza kell fizetnie a lenyúlt 10,2 milliárdot

Teherautó gázolt halálra egy nőt Budapesten

Levideózták a Péterfyben nyargaló csótányfalkát, miután a kormányszóvivő letagadta

Leállt a teljes baleseti sebészeti ellátás a Szent János Kórházban